E köszöntő szerzője nincs könnyű helyzetben, hiszen egy nem mindennapi személyiséget kell üdvözölie egy nem mindennapi alkalomból. Bár e születésnapi jókívánság írója az elmúlt 20 évben írt már néhány elismerő megemlékezést, úgy érzi, most alaposan össze kell szednie magát, amikor nekilát ennek a méltatásnak. Dzsinich Csaba ugyanis egyedi jelenség a magyar érsebészet történetében mind személyiségében mind teljesítményében.
Érbetegségek: 2022/4. 181-183. oldal
Aki régen ismeri őt, nehezen hiszi el, hogy ennyire fiatalos, alkotó energiától fűtött ember 80 éves is lehet. Bár a köszöntők sokszor fárasztóak, az érdemek, címek, rangok hosszas felsorolása miatt, azonban ez Dzsinich Csaba esetében kötelező, hiszen sorsának alakulása és tevékenysége együttesen, sokak számára példa lehet, tehát megérdemli közkincsé tételét.
Dzsinich Csaba 1942. december 18-án született Kisbéren. Édesapja, Dr. Dzsinich Antal kórház igazgató főorvos, egyetemi magántanár volt. Gyermekkorát, iskolaéveit itt töltötte családja körében. 1960-ban tett kitűnő érettségi vizsgát a Kisbéri Táncsics Mihály Gimnáziumban. Pályaválasztása valószínűleg édesapja példáját követte. 1961-ben, a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karára iratkozott be. A sebészet iránti vonzódását jelzi, hogy egyetemi évei alatt két alkalommal is nyert rektori pályadíjat sebészeti tárgykörből. Kiképzése szempontjából talán az sem érdektelen, hogy sebészeti gyakorlatának egy részét a győri kórházban töltötte, a gyomorvarrógépe révén világhírű, Petz Aladár Sebészeti Osztályán. Abban az időben már ott dolgozott Mátrai Tamás, a győri érsebészet megalapítója és a nála fiatalabb Gunther Tamás, aki később a győri érsebészetet nemzetközi szintre emelte.
1967-ben summa cum laude végezte be egyetemi tanulmányait, s nyert orvosi diplomát. Ezután két évig az MTA Kísérleti Orvostudományi Intézetében dolgozott. Morfológiai, elektronmikroszkópos kutatásokban vett részt. Tehát sebészi hajlama ellenére pályáját kutatóként kezdte, ami minden klinikai szakág szempontjából kitűnő előiskola.
Dzsinich Csaba
1969-ben került a Kudász József professzor vezette IV. sz. Sebészeti Klinikára. Az intézet ebben az időben több profilú volt. Általános sebészeti, szív és érsebészeti, ill. mellkas-sebészeti osztályai voltak. Mivel a fiatal orvosok körforgásszerűen minden osztályon megfordultak, az ide került műtőnövendék a hazai átlagnál sokoldalúbb, jobb kiképzést kapott. 1972-ben kitűnő eredménnyel általános sebészeti szakvizsgát tett.
1973-ban, a közben kialakult érdeklődésének megfelelően, a Klinika Érsebészeti Osztályának orvosa lett. Soltész Lajos volt a főnöke, de itt dolgozott már Szabó Imre "Ricsi" bácsi, minden leendő, későbbi érsebész mentora. A másik kiemelkedő egyéniség Papp Sándor volt. Napi munkája mellett, nagy szorgalommal tanulta a német nyelvet és felsőfokú nyelvvizsgát tett. Mindezek birtokában megpályázta és elnyerte az Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíját, Kulka Frigyes professzor után, második magyar sebészként. 1975-től mintegy másfél évig a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Sebészeti Klinikáján dolgozott Georg Heberer professzor mellett. Kitűnő munkájáért Heberer professzor 1976-ban érsebész szakorvossá nyilvánította.
Így ő lett az első és megközelítőleg négy évig az egyetlen magyar orvos, aki érsebészeti szakképesítés birtokosának mondhatta magát. Akkor ugyanis még Magyarországon nem volt ilyen. Amikor nálunk is bevezették, Soltész Lajosnál tett ismét sikeres érsebészeti szakvizsgát 1980-ban. Első szakorvos társai Acsády György, Gloviczki Péter, Mogán István a Városmajori Klinikáról, Molnár János a Budai MÁV Kórházból és Zámori Csaba Gyuláról, voltak.
Amikor 1976-ban hazatért Münchenből, nagy lendülettel folytatta érsebészeti munkáját, egyre magasabb szinten művelve azt a közben Szív- és Érsebészeti Klinikává alakult intézetében. Abban az időben igen erős volt a városmajori együttes, közöttük Nemes Attilával, aki az érsebészeti malpractice nemzetközi hírű szakértője volt, s Acsády Györggyel, aki a hazai phlebologiai sebészet egyik híressége lett. Mindketten később tanszékvezető intézetigazgatók lettek. Dzsinich Csaba is egyre több tisztséget kapott. 1976-ban tanulmányi felelős, 1978-ban érsebészeti osztályvezető, 1980-ban a postgraduális képzés felelőse lett. Nagyon sok érsebészünk jól emlékezik még az általa kezdeményezett, világos, koncentrált, gyakorlatias beszélgetésekre, amelyek felölelték az egész érsebészetet. Nagy kár, hogy mindennek nem maradt írásos nyoma. Ugyancsak emlékezetes volt asszisztálni műtéteiben, látva koncepciózus, célratörő, biztos, minden felesleges sallangtól mentes, gyors műtéti technikáját és elsőrendű manuális készségét. 1984-ben az orvostudományok kandidátusa lett "A renovascularis hypertonia sebészi kezelése" című értekezésével. 1989-ben docensi, 1995-ben egyetemi tanári kinevezést kapott, 1997-ben habilitált.
Visszaugorva az időben, 1983-ban ún. visiting professzorként járt első ízben a Mayo Klinikán. Másodszor, amerikai meghívásra, 1990-91-ben amikor kutató munkatársként a Klinika Kísérletes Laboratóriumában tizenhat hónapot tötött. A gerincvelői ischaemia megelőzési lehetőségeit tanulmányozta aortaműtétek közben. E fontos témában nyert eredményeit bel- és külföldön publikálta. Kutatásait 1998-2000 között az OTKA támogatásával itthon folytatta.
A jelen méltatás írója szubjektív gondolatként jegyzi meg, hogy amilyen nagy szerencse és megtiszteltetés volt a meghívás, más tekintetben ez az ő számára nagyon nehéz időszak is lehetett. Hiszen Dzsinich Csaba érsebész, aki ott lehetett a világ egyik legjobb klinikájának érsebészeti műtője küszöbén, de nem kapott lehetőséget, hogy oda belépve klinikai érsebészeti műtétet végezzen, De ezt bánhatják az amerikaiak is. Alaposan elcsodálkoztak volna, ha az ott dolgozó, kivételes tehetségű Gloviczki Péter mellett láthatták volna, az ugyancsak brilliáns operatőr, ugyancsak magyar Dzsinich Csabát is. Bizonyára nagyon megdöbbentek volna.
1996-2000 között Széchenyi ösztöndíjas. Az évek során érett, az érsebészet minden ágában tapasztalt, neves érsebésszé fejlődött. A magyar érsebészet történetében különös érdemei vannak az aorta és a zsigeri artériák hazai sebészetének kifejlesztésében. Továbbfejlesztette a supra - aorticus ágak sebészetét. Ő végezte az első hazai aortaívcserét 1985-ben. Foglalkozott a septicus aorta aneurysmák súlyos problematikájával. Szép eredményeket ért el a dissecaló aorta aneurysmák műtéteinél. Ő kezdte el a thoraco-abdominalis aneurysmák műtéteit. 1978-1984 között számos olyan műtétet végzett hazai elsőként, amelyek különleges prioritásnak számítanak. Néhány ilyen példa: az artéria coelica vénás, másik estben Gore tex bypass műtéte, aorto-mesenterica bypass Dacron, ill. Gore tex grafttal, az arteria mesenterica inferior preventív reimplantatiója. 1998-ban ő végezte az első hazai thoracalis aorta stentgraft műtétet. 2007-ben hybrid műtéteket végzett az aortán. Legutóbb az aortaív aneurysmák hybrid műtéteinél végzett úttörő munkát. Pályafutása során több, mint 11.000 érműtétet végzett.
2007-ben átkerült a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja Szív-, Ér-, és Mellkassebészeti Osztályára, ahol az Érsebészeti Részleget vezette. Később itt ért véget aktív pályafutása, de még a mai napig is végez érsebészeti tevékenységet.
Szakmai tapasztalata növekedésével arányosan növekedett külföldi ismertsége. Visiting professzorként, ill. meghívott előadóként számos külföldi előadást tartott: 1., 1983. Mayo Clinic USA, 2.-3.-4., 1986., 1989., 1992. Padova University Italy, 5., 1989. University of Washington State, Seattle, USA, 6.-7., UCSF 1991., 1995. Uniformed Services University of Health Services, Bethesda, USA, 8., 1994. Ferrara University, Italy, 9., 1995. University Bari Italy, 10., 1996. USUHS, Bethesda, USA, 11., 1997. University of Bari, Italy, 12.-13., 1998. , 2001. Mayo Clinic, USA, 14.-15., 1994.1998 Keio University, Tokyo, Japan, 16.- 19., 1999., 2000., 2001., 2004. University of North Carolina, USA, 20., 2002. Padova University, Italy, 21., 2002. Belgrade University, Montenegro, 22., 2003. Hopital Pitier-Salpetriere, France, 23., 2004. University of Milan San Rafaele, Italy, 24., 2005. University of Messina, Italy, 25., 2005. University of Marosvásárhely, Transylvania, Rumania, 26., 2005. University of INSUBRIA, Italy, 27., 2006. Carolina’s Heart Center. USA, 28., 2007. University of Novi Sad, Serbia, 29., 2007. North Carolina Heart Center, USA. A fentebbieken túl 2002-ben Helsinkiben ő tartotta a Leriche memorial lecture-t az Európai Szív és Érsebészeti Társaság kongresszusán. 2003-ban Soltész Lajos, 2005-ben Balassa János, ugyancsak 2005-ben Markusovszky Lajos emlékelőadást tartott.
Mindig is nagy igyekezettel építette a nemzetközi kapcsolatokat, így műtéti bemutatókat is végzett Bari, Istanbul, Split városokban. Kezdeményezője volt az érintkezés megteremtésnek a trianoni határokon túli utódállamokban élő kollégákkal, egyben tanító mestere is volt az ottani érsebész kollégáknak. Maga a szerző is többször találkozott vele a Szlovák Angiológiai Társaság kongresszusain. A nyolcvanas évek legelején, Szabó Zoltán professzorral sokat munkálkodott a német és osztrák kapcsolatok kiépítéséért. Ezáltal tette lehetővé fiatal magyar érsebészek külföldi szakmai útjait, kongresszusi részvételét, ill. egy-két éves munkavállalását is.
Híres kongresszusi szervezőkészségéről. Huszonnyolc symposiumot szervezett. Négy olyan nagy kongresszus megrendezője volt, mint a European Society of Cardio- Vascular Surgery (ESCVS) 1994-ben, az International Union of Angiolgy (IUA) 1996-ban, és ismét az ESCVS 2001-ben. Rendezett kétnemzetű összejöveteleket is mint magyar-német, magyar-osztrák, vagy magyar-amerikai kongresszusokat.
Számos hazai és külföldi tudományos társaság tisztségviselője, ill. folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Így a hazai lapok szerkesztőbizottsági tagságán túl 12 évig az European Journal of Vascular and Endovascular Surgery szerkesztőbizottsági tagja, jelenleg peer-je. A Journal of International Angiology regionális szerkesztője. Szerkesztőségi tagja a magyar és szlovák érsebészeti folyóiratnak.
1989-1993 között a MAÉT főtitkára, 1993-1997-ig a MAÉT elnöke. Vezetőségi tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Angiologiai és Érsebész Társaságnak, a Magyar Hypertonia és Nephrologiai Társaságnak, valamint a Sebész Kollégiumnak. Az European Board of Vascular Surgery tagja. 2001-ben az International Vascular Workshop elnöke. Az International Union of Angiology érsebész sectiojának vezetőségi tagja. Tiszteletbeli illetve levelező tagja a német, az osztrák, horvát, szlovák, szerb és a román szakmai társaságoknak. 1996-2000 között a European Society of Cardio-Vascular Surgery alelnöke. 2000-ben ugyanezen társaság elnöke, 2001-ben az International Union of Angiology tanácsadója, 2002-ben az International Vascular Workshop in Innsbruck, Austria elnöke, az International College of Angiology tiszteletbeli tagja, Novi Sadi Egyetem tiszteletbeli professzora, tagja és tiszteletbeli tagja 5-5 nemzeti társaságnak, továbbá tiszteletbeli tagja az Osztrák és a Német Érsebészeti Társaságnak, alapító tagja a Central European Vascular Forum-nak, tagja a Tókiói Keio-díj jelölő Bizottságának.
Jelentős kitüntetéseket és díjakat is kapott: Batthány- Strattman László díj 2002, Soltész Lajos Emlékérem 2003., Balassa János Emlékérem 2005, Markusovszky Lajos díj 2005, Hemingway Alapítvány díja 2005.
Irodalmi munkássága is jelentős: 18 könyvfejezetet írt, ezekből tizenkettőt idegen nyelven. 164 tudományos közleménye jelent meg és 421 tudományos előadást tartott, nagyrészt idegen nyelven.
A szerző ebben a szokásosnál hosszabb köszöntőben igyekezett megrajzolni a 80 éves Dzsinich Csaba karakteres képét. A leírtak nyomán rátermett, szorgalmas, céltudatos, sokoldalúan képzett orvos alakja rajzolódik ki. Pallérozott szellemi képességeihez csatlakozó rendkívüli sebészi manualitása eredményezte, hogy pályája egyenes vonalú, sikeres volt. Emberi karakterét a gyógyítani akaró orvos, a segítőkészség, a kollegialitás jellemzi.
Aki ismeri őt, tiszteli, bár nem biztos, hogy mindenki szereti is, nemcsak átlagon felüli tehetsége, de szókimondó, helyenként akár nyers igazságkeresése miatt.
E születésnapon tiszteletet követel az a momentum is, hogy bár az ünnepelt, tehetségével könnyen boldogult volna külföldön, itt maradt, tudatosan lemondva a jóval nagyobb anyagi és erkölcsi sikerről. Mindezt ezért az országért, s az itteni emberekért.
A szerző, aki jól ismeri a magyar érsebészet históriáját, úgy érzi, Dzsinich Csabát méltán sorolhatjuk az olyan kimagasló érsebészek közé, aki Geza deTakats, Emerick D. Szilágyi vagy Glovicki Péter társaságában is jól érezheti magát. Ráadásul róla, a közmondással ellentétben, az is elmondható, hogy próféta a saját hazájában.
A magam és az Érbetegségek Szerkesztőbizottsága nevében további jó egészséget, sok sikert és boldogságot kívánunk.
Sok baráti tisztelel
Bartos Gábor
Érbetegségek: 2022/4. 181-183. oldal