Nyomtatás
Szerzők: DR. ROZSOS ISTVÁN PHD

A cukorbeteg lábsebek és a vénás fekélyek gyakran hosszú hónapokon keresztül gyógyulnak és ez jelentős terhet ró a betegre és az ellátó rendszerre egyaránt. Az alapbetegség szigorú gyógyítása mellett a sebek gyógyulásának feltételeit is maximálisan biztositani kell (vagy kellene).

Érbetegségek: 2022/4. 167-168. oldal

 

A sebellátás egyik sarokköve a sebalap optimálissá tétele a sarjszövet intenzív szaporodása, és a hámosodás megindulása céljából. Ennél a lépésnél azonban nagyon gyakran tévedések okozta hibás gyakorlat áll a seb gyógyulása útjába. A tévedés alapját a múltból hozott beidegződések is erősitik, hiszen 30 évvel ezelőtt a benzin (igaz seb-benzin és nem ár sapkás 95-ös) és a jód adta a seb fertőtlenítés alapját - a sebbe neomagnol vagy hyperol pezsegtetés után porokat szórtunk (bórsav-por) és szövött gézzel fedtük (Jujjj!) (1. ábra).

A sebtisztitás szerepéről

1. ábra.
Braunol és Hyperol: A Braunol-az egészséges bőrfelület fertőtlenitése esetén előny, ha elszínezi a felületet - míg a krónikus sebek kezelése esetén ez hátrány. A hyperol a traumatológiában első ellátáskor szennyezett sebek esetén kitűnő eszköz - azonban a krónikus sebek kezelése esetén tiltott mert roncsolja a sarjszövetet.

Mai tudásunk szerint nem is csoda, hogy a sebek nem gyógyultak - és a fekélyes betegek sebgondozóba jártak, mert sebgyógyító még nem létezett.
Tehát a felvázolt tévedésről - ami szerint az imént leírt történelmi kezelési sort elsőként néhány bőrfertőtlenítő oldat megjelenése törte meg. Ezt követően ezeket a fertőtlenítő oldatokat fújtuk szinte mindenhova! Így aztán azt hihettük, hogy ezzel a módszerrel a sebek is fertőtlenedtek- a dolgunkat jól végeztük. Volt olyan szer, ami a sebet nem is csípte (annyira) ezeket jobban szerettük. A krónikus sebek gyógyításának nehézségei azonban ezen fejlődés okán nem csökkentek számottevően.

A sebtisztitás szerepéről

2. ábra.
Hydroclean és társai: az ipari fejlesztések eredményeképp kitűnő eszközök állnak rendelkezésre - aktív fertőtlenítő hatásuk nem jár toxikus veszéllyel.

Manapság már tudjuk, hogy a fertőtlenítő szerek nem seb lemosó eszközök- nem az a feladatuk- ezért nem is javasolhatóak erre a tevékenységre. A sebkörnyék tisztántartására - az ép bőrfelület desinficiálására kiváló készítmények - igy egy kisműtéti beavatkozáshoz, vagy egy injekció beadásához tökéletes előkészítést eredményeznek. Igen ám, de akkor mit tegyünk a sebbel - a sebalappal a sebszélekkel. A seblemosás fizikai részét akár csapvízzel is elvégezhetnénk - de nem lehetünk biztosak a víz és a felhasználási környezet csírátlanságában. Az ipari fejlesztések a felmerülő terápiás igényre frappáns választ adtak - olyan eszközöket állítottak elő, amelyek nem csak a krónikus sebek tisztítására és baktérium mentesítésére alkalmasak, de egyéb sebek és akár égési sebek hatékony kezelésére is megfelelőek (4. ábra).

A sebtisztitás szerepéről

3. ábra.
Necrosis - a nekrotikus idegen anyagokkal „színesített” nem gyógyuló seb esetén különösen fontos a fizikai tisztitás és a hydratálás.

A sebtisztitás szerepéről

4. ábra.
Nehezen gyógyuló égési seb kezelési nyomokkal - a sarjszövet támogatása szükséges a sebfelszín tisztántartásával.

A napjainkban népszerű seblemosók például phmb (polyhexadine) tartalmúak különböző koncentrációban - jól kezelhető csomagolásban - speciális adagoló applikátumokkal felszerelve segítik a krónikus sebeket ellátók munkáját (2. ábra). Fontos szempontok mentén fejlesztődnek - úgymint ne legyen színes - (mert például a jód elszínezi a sebfelszint), ne legyen toxikus, még nagy mennyiségben használva sem - a hydratáló hatást fokozandó - gél alapú készítmények is forgalomban vannak.

A sebtisztitás szerepéről

5. ábra.
Lábujj amputáció utáni, nehezen gyógyuló seb - cukorbetegek esetén a szokásosnál is elhúzódóbb lehet - az immunrendszer ledáltsága fokozza a veszélyt az aktív hatóanyagú seb lemosók viszont csökkenthetik a rizikót.

Összefoglalva: - a sebalap rendbetétele - necrectómiája - a seb felszínen a sarjszövet szaporodásának biztosítása - alapvető feladatok, amelyre több gyártó ajánl célzott megoldást seb öblítő-seblemosó formájában (3. ábra). A hatóanyagot is tartalmazó eszközök használata esetén a 0,04% és a 0,1%-os phmb tartalmú eszközök egyaránt hatékonynak, és biztonságosnak bizonyultak (5, 6-7. ábra)

A sebtisztitás szerepéről

6-7. ábra.
Lábszár kezelése - nagy sebfelületek esetén felmerülő toxicitas - a korszerű phmb tartalmú seblemosók esetén már biztosan nem jelentkezik

Irodalom

  1. Gadepalli R, et al. A clinico-microbiological study of diabetic foot ulcers in an Indian tertiary care hospital. Diabetes Care 2006;29(8):1727-32.

  2. Oates A, et al. Molecular and culture-based assessment of the microbial diversity of diabetic chronic foot wounds and

  3. Shepherd et al. Pseudomonas aeruginosa adapts to octenidine in the laboratory and a simulated clinical setting, leading to increased tolerance to chlorhexidine and other biocides, J Hosp Inf 2018; pii: S0195-6701(18)30188-9.

  4. Hardy et al. Increased usage of antiseptics is associated with reduced susceptibility in clinical isolates of Staphylococcus aureus. mBio 2018; 9:e00894-18.

  5. Schedler K, Assadian O, Brautferger U, Müller G, Koburger T, Classen S, Kramer A. Proposed phase 2/ step 2 invitro test on basis of EN 14561 for standardised testing of the wound antiseptics PVP-iodine, Chlorhexidine digluconate, Polihexanide and Octenidine dihydrochloride. BMC Inf. Dis. 2017; 17: 143.

  6. Daeschlein G, Assadian O, Bruck JC, Meinl C, Kramer A, Koch S. Feasibility and clinical applicability of polihexanide for treatment of second-degree burn wounds. Skin. Pharmacol Physiol 2007; 20:292-6.

  7. Chindera K et al. The antimicrobial polymer PHMB enters cells and selectively condenses bacterial chromosomes. Sci Rep 2016;6:23121.

  8. Lin JQ, Alexander-Katz A. Cell membranes open “doors” for cationic nanoparticles/ biomolecules: Insights into uptake kinetics. ACS Nano 2013; 7(12): 10799- 808.

  9. Zorko M, Langel U. Cell-penetrating peptides: Mechanism and kinetics of cargo delivery. Adv Drug Delivery Rev 2005; 57(4): 529-45.

  10. Koburger T, Hübner NO, Braun M, Siebert J, Kramer A. Standardized comparison of antiseptic efficacy of triclosan, PVP-iodine, octenidine dihydrochloride, polyhexanide and chlorhexidine digluconate. JAC 2010;65(8):1712-9.

  11. Wiegand C et al. pH influence on antibacterial efficacy of common antiseptic substances. Skin Pharmacol Physiol 2015;28:147–58.

  12. Moore K et al. Using PHMB antimicrobial to prevent wound infection. Wounds 2007; 3(2):96-102.

  13. López-Rojas R et al. In vitro activity of a polyhexanidebetaine solution against high-risk clones of multidrug-resistant nosocomial pathogens. Enferm Infecc Microbiol Clin 2017;35(1):12-9.

  14. Rozsos I. A Curiosa géllel támogatott krónikus sebkezelés eredményeinek nyomon követése Érbetegségek, 19 (1):21-6. 2012.

  15. Neyens J, Cereda E, Rozsos I, Molnár A. et al. Effects of an ar- ginine-enriched oral nutritional supplement on the healing of chronic wounds in non-malnourished patients; A multicenter case series from the Netherlands and Hungary. Gerontol. Geriatr. Res., 2017, 6:2.

  16. Molnár A, Rozsos I, Pálfi E. Akut és krónikus sebek gyógyulásának támogatása dietetika táplálásterápiával. Új diéta XXVIII. 2019/4.

Levelezési cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Érbetegségek: 2022/4. 167-168. oldal