Huzella Tivadar kutatásai a műerek belsejében kialakuló endothel eredetéről
A szerzők Huzella Tivadar, nemzetközileg elismert, magyar hisztológus-biológus olyan felismeréséről emlékeznek meg, amely az érsebészetet forradalmasító érprotetika egyik jelentős kérdését tisztázta. E munka érdekessége, hogy több évtizeddel az első érprotézis megszületése előtt történt. Felfedezése az imporosus műerek autoplasticus bélésében kialakuló endothel sejtek eredetére vonatkozik. Az érprotézisen kialakuló neointima, s benne az endothel, három forrásból származhat: (1) az érvégek sejtjeiből, (2) a porózus érpótló környezetében elhelyezkedő mesenchymalis sejtekből, ill. (3) a keringő vérből leülepedő sejtekből. A legutóbbi elméletre 1963-ig csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre. Ekkor Stump és mtsai szellemes kísérleti elrendezés segítségével, közvetlen bizonyítékkal is igazolták ezt a feltevést. A tudományos közvéleményben azonban még máig is ismeretlen az a tény, hogy mindezt Huzella már 1928-ban felfedezte. Endoprotézisként hajszál vékony falú kollódium csövecskéket ültetett kísérleti állatok ereibe. Kimutatta, hogy a vér monocytái leülepednek a csövecskék belső felszínére és endothel sejtekké alakulnak át. Akkor is ugyanezt figyelte meg a nem vérbe, hanem vérplazmába merített kollódium csöveken, ha monocyta sejttenyészetet adott a plazmához. Sőt ilyenkor a plazmába zárt levegőbuborékokon is lezajlott ugyanez a jelenség. Bár megfigyeléseit olvasott morphologiai szaklapban közölte, mindez feledésbe merült az érpótlás akkori fejletlen állapota miatt. Huzella kora óta elvégzett vizsgálatok szerint a fenti jelenség az allogén és xenogén ér-transplantátumokban is megfigyelhető. Huzella felfedezésének elméleti jelentőségén túl ma gyakorlati, érsebészeti jelentősége is van, mivel az alig porózus, vagy imporózus graftok tartós átjárhatóságát elősegíti a vér sejtjeiből kialakuló endothelbélés. Szerzők megemlékeznek Huzella életéről, kiemelve tudományos tevékenysége mellett humanista személyiségét és szomorú egyéni sorsát is.

Érbetegségek: 2010/4. 69-73. oldal

A cikk a különböző éregyesítési módszerek (kézi érvarrat, mechanikus éregyesítés, érragasztás, microvascularis varrat) magyarországi kutatásának történetét foglalja össze.
Az első hazai érvarratot Kovács végezte sérült nagy vénákon 1882-ben. Fáykiss a XX. század első évtizedében, Carrel kortársaként végzett tudományos igényű kísérleteket az érvarrat különböző fajtáival. E vizsgálatok a munkában részletes ismertetésre kerülnek. Amit az érvarratról leírt, ma is megállja helyét. Munkája, Bakay érsebészeti tevékenységének alapjául szolgált, aki 1911-ben végezte az első klinikai artériás varratot.
Az ötvenes években, a keleti országokban hiány volt az atraumatikus varróanyagokból. A harmadik világháborúra készülve a katonaorvosi szolgálat a használható érvarrat technikáját igyekezett a meglévő hazai anyagokból kidolgozni. Ebbe a témakörbe tarozik Szőllőssy, ill. Bartos kísérleti munkája a különböző varrófonalakról és varrattípusokról.
Bikfalvi és Dubecz 1952-ben, a világon másodikként, írták le magyar érvarrógépüket és a vele végzett kísérleteiket. Munkájuk a legelső közlemény volt az angol nyelvű irodalomban, ezért még ma is gyakran hivatkoznak rá. Bartos és munkatársai 1969-ben számoltak be a szovjet érvarrógéppel végzett négyéves kísérleteikről leírva a módszer előnyeit és hátrányait. Mayer és munkatársai 1977-ben ismertettek szovjet varrógéppel végzett kísérletes véna cava inferior plicatioikat a tüdőembolia megelőzésére. Menyhei és munkatársai ezzel az eljárással sikeresen operált 28 betegükről számoltak be, 12 éves maximális megfigyelési idővel.
A polmerizálódó, érragasztásra használható cyanoacrylat vegyületekkel végzett kísérleteikről elsőként Nemes és Sótónyi számoltak be 1967-ben. Az első klinikai alkalmazás Ránki nevéhez fűződik 1968-ban. Az érragasztásra vonatkozó kutatásokban igen jelentős Gyurkó szerepe, aki 1968-tól kezdődően számos munkájában 500 kísérletes és 200 klinikai érragasztás tapasztalatait gyűjtötte össze. Sokoldalú elemző munkája a módszer hasznának és hátrányainak tisztázásához döntően járult hozzá.
A microvascularis varratechnika a hetvenes években jelent meg Magyarországon. Fejlesztésében kísérletes és klinikai sebészek egyaránt részt vettek: Furka, Mérei, Gloviczki, Nyárády, Petri, Bornemisza, Papp, Horváth, Csoszánszky és mások. Ez a módszer egyre nagyobb jelentőségű, mind a kísérletes, mind pedig a klinikai sebészetben, ezért egyre fontosabb ennek oktatása is. Ezen a téren Furkának vannak kimagasló érdemei, aki már 1986-ban elkezdte a microvascularis technika tanítását. Jelenleg akkreditált graduális, postgraduális és Ph.D. képzés folyik magyar és angol nyelven debreceni intézetében. Az oktatásban részt vesz a két másik vidéki kísérletes sebészeti intézet is.

Érbetegségek: 2010/3. 41-49. oldal

Néhány hónappal ezelőtt volt Christian Doppler születésének kétszázadik évfordulója. Salzburgban született 1803. november 29-én. A család évszázadok óta kőfaragással foglalkozott. Tudományos pályafutása Prágában kezdődött, ahol gimnáziumi tanár volt. Később professzori kinevezést kapott itt a Műszaki Főiskolára is. Romló egészségi állapota ellenére keményen dolgozott és végezte magas szintű tudományos munkáját. Legfontosabb tudományos felfedezései, mint például a Doppler-effektus ebben az időszakban történtek. Több mint egy évtized után jutott másik, kevésbé megterhelő álláshoz Selmecbányán. Néhány év után Bécsbe kapott meghívást, hogy megalapítsa az egyetem Kísérleti Fizikai Tanszékét. Megkezdte oktató, kutató és szervező munkáját, de rövidesen egészségi állapota olyan válságosra fordult, hogy gyógykezelésre kellett utaznia. Velencébe ment, de már nem térhetett vissza, 1853. március 17-én meghalt.

Érbetegségek: 2004/2. 69-71. oldal

KULCSSZAVAK

Christian Doppler, történet

Az ötvenes évek második felétől intenzív kutató munka kezdődött a szocialista országokban, így Magyarországon is érprotézisek előállítására. A cikk a pécsi munkacsoport tevékenységét ismerteti, kitér a hazai gyártású protézisek értékelésére is. Ezek a kísérletek a hetvenes évek közepéig folytak, amíg a legmodernebb amerikai protézisek beszerezhetőkké váltak.

Érbetegségek: 2003/3. 73-82. oldal

KULCSSZAVAK

történet, érprotézis, kutatás

Az első sikeres kísérletes éprotézis beültetést 1952-ben Vorhees végezte, majd az első emberi alkalmazásra 1954-bele került sor. Ebben az időszakban hazánkban is megindult a protézis kutatás. Magyarországon négy munkacsoport foglalkozott ezzel a témával. Jelen közlemény ezek közül három tevékenységét ismerteti. A kutatások korszerűek és sikeresek voltak, annak ellenére, hogy a nemzetközi kapcsolatoktól elzártan végezték és nem kaptak kellő támogatást.

Érbetegségek: 2003/1. 17-26. oldal

KULCSSZAVAK

érprotézis, történet, kutatás

Kétszer egy évben, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején zarándokok gyűlnek Össze a mexikói Yucatanfélszigeten, Chichen Itzában. Itt áll a maja istenség, Kukulcan templom-piramisa, a Castillo. Amint a nap lenyugszik, a piramis északnyugati sarkának lépcsőzetes kiképzése rávetül a lépcső oldalára, amely tekergő kígyóra emlékeztet. Az emberek várják ezt az archeológiai látványosságot, a fény és árnyék összjátékát, a maja papok és építészek sok évszázaddal ezelőtti teremtményét. A Szent Kígyó alászállása - az ősi maja kultúra csodája. A kígyó fontos kultikus alakja a maja szellemiségnek. Talán sohasem fogjuk megtudni: ez a jelenség szépsége miatt a szertartás megtervezett része volt, vagy a véletlen műve?

Érbetegségek: 2002/1. 25-21. oldal

A cikk az 1998-as helyzetet mutatja be. Az előző rész utolsó felvetése ez volt: az aorta aneurysnia endovaszkuláris sebészete "emberkísérlet"? Ez nem válaszolható meg olyan egyszerűen. Tudjuk, hogy magas a szövődmények aránya, amelyek különböznek a hasi műtétek komplikációitól. Az áteresztés az egyik leggyakoribb gond, mivel ez az aneurysma átmérőjének csökkenése ellenére rupturához vezethet. Ezért fontos a betegek rendszeres ellenőrző vizsgálata további életükben. A leakek rendszerint a protézis proximális végén vannak. Esetekként spontán gyógyulnak, máskor endovaszkuláris vagy hasi műtéttel végzett elzárásuk szükséges. Másik fontos komplikáció a graft bal szárának szétcsúszása. Endovaszkuláris műtét után a betegek rövidebb időt töltenek az intenzív osztályon és kevesebbet vannak kórházban. Mint látható, az endovaszkuláris műtét szövődményei lokálisak, míg a hasi műtété szisztémás. A késői túlélésben nincs különbség. A stent behelyezés nagyon sokkal drágább, mintt a klasszikus operáció.

Érbetegségek: 2001/4. 129-132. oldal

KULCSSZAVAK

aorta aneurysma, stent-graft, történet, eredmények, komplikációk

Robert May, a tudományos phlebológia megteremtésének úttörője, osztrák sebész volt. Kollégájával, Nissllel együtt kidolgozták a standard phlebográfia technikáját, az ascendáló phlebográfiát. A klinikailag már ismert állapotok, mint a mélyvéna trombózis és postthrombotikus syndroma phlebográfiás jeleit azonosították. A bal véna iliaca communis anomáliája, a véna tüske viseli az ő és munkatársa, Thurner nevét. Ennek vizsgálatát több száz boncolás és több ezer phlebográfia során végezték el. May sokat tett egy további tudományos módszer, az alsó végtagi vénás nyomásmérés kifejlesztéséért. Az általa kidolgozott femoro-poplitealis vena saphena bypass próbálkozás volt a thrombotikus mélyvéna occlusio okozta krónikus vénás elégtelenség javítására. Könyvek, fejezetek és folyóirat publikációk tanúskodnak arról, milyen elkötelezett volt saját és mások phlebológiai eredményeinek közlésében és megvitatásában. A magyar phlebológusok áldozatkész barátja volt, aki segített bekapcsolódni a tudomány nemzetközi vérkeringésébe.

Érbetegségek: 2001/3. 97-101. oldal

KULCSSZAVAK

Robert May, tudománytörténet, phlebológia, phlebográfia, vénás nyomásmérés, véna iliaca tüske, vénás bypass

Az érsebészeti rutinműtétek indikációja és technikája az elmúlt évtizedekben világszerte tisztázódott, és úgy tűnt, a ' 90-es évekre nyugalom áll be az addig oly dinamikusan fejlődő szakmában. Senki sem sejtette, hogy egy új termékcsalád, az endovaszkuláris graft katéter-technikával való beültetése, melyet Nikolas Vololos orosz sebész 1985-ben a világon elsőként hajtott végre, oly pezsgést hoz az érsebészeti szakmai életbe, melyet csak a szakma nagy öregjei tapasztalhattak a hőskorban (1).

Érbetegségek: 2000/4. 129-132. oldal

A lábszárfekély annyi idős, mint az emberiség, s e hosszú idő alatt számtalan gyógymódot kipróbáltak és alkalmaztak kezelésére. Cikkünkben - Robert R. Lintonra emékezve - a pathofiziológiai alapon kidolgozott műtéti eljárásokat tekintjük át. Mindenekelőtt azonban a száz évvel ezelőtt született, iskolateremtő érsebész, Robert R. Linton rövid életrajzát ismertetjük.

Érbetegségek: 2000/3. 101-105. oldal